2007. augusztus 24.

Emlék



Emlékszem, milyen volt az első nap. Kicsit furcsa, kicsit hihetetlen, kicsit félelmetes. Az ember mindig fél az ismeretlentől, az újtól, attól, hogy mi lesz ha nem sikerül, kudarcba fullad. Elképzeli mit fog tenni, mit akar csinálni, kikkel akarja csinálni, eltervezi azt is, hogy hogyan. Aztán az élet sorra hozza a meglepetéseket egymás után, mint egy álomban, amikor nem te irányítasz.


Az első ilyen meglepetés a teljesen ismeretlen emberek hozzáállása volt ehhez a nem mindennapi helyzethez. Miért nem lehet mindig így? Miért nem tudunk minden nap együtt egymásért? Mi az az erő, ami akkor azokon a napokon jelen volt, itt az udvaron? Aztán az utcáról, környékről látogató kedves idegenek, akik csak úgy jöttek csak úgy segítettek csak úgy...


Eszembe jut még a sok érzés, öröm és bánat, pesszimizmus és optimizmus, egyszer fent és egyszer lent, nyugalom és feszültség. Úgy gondolom nagy dolgok történtek, úgy érzem tettünk valamit. Köszönettel tartozunk az ismeretleneknek és ismerősöknek, köszönettel tartozunk azoknak akik nem nézik tétlenül a világ leépülését, akik tudnak és akarnak tenni másokért. Szeretném, ha lehetne még részem ilyen élményekben, és ezt kívánom mindannyiunknak ezen a bolygón. Szné Kriszti



Nincsenek megjegyzések: