Új kertecske

Folytatódik a városi beton fellazítása. Az Ökoszolgálat V. kerületi udvarában találnak újabb lakhelyet a város madarai, a Lélegzet Alapítvány támogatásával:

http://www.levego.hu/zoldlevel/

:)

Helyi lakók szervezték a Barát utcai bulit

Emlék

Emlékszem, milyen volt az első nap. Kicsit furcsa, kicsit hihetetlen, kicsit félelmetes. Az ember mindig fél az ismeretlentől, az újtól, attól, hogy mi lesz ha nem sikerül, kudarcba fullad. Elképzeli mit fog tenni, mit akar csinálni, kikkel akarja csinálni, eltervezi azt is, hogy hogyan. Aztán az élet sorra hozza a meglepetéseket egymás után, mint egy álomban, amikor nem te irányítasz.

Az első ilyen meglepetés a teljesen ismeretlen emberek hozzáállása volt ehhez a nem mindennapi helyzethez. Miért nem lehet mindig így? Miért nem tudunk minden nap együtt egymásért? Mi az az erő, ami akkor azokon a napokon jelen volt, itt az udvaron? Aztán az utcáról, környékről látogató kedves idegenek, akik csak úgy jöttek csak úgy segítettek csak úgy...

Eszembe jut még a sok érzés, öröm és bánat, pesszimizmus és optimizmus, egyszer fent és egyszer lent, nyugalom és feszültség. Úgy gondolom nagy dolgok történtek, úgy érzem tettünk valamit. Köszönettel tartozunk az ismeretleneknek és ismerősöknek, köszönettel tartozunk azoknak akik nem nézik tétlenül a világ leépülését, akik tudnak és akarnak tenni másokért. Szeretném, ha lehetne még részem ilyen élményekben, és ezt kívánom mindannyiunknak ezen a bolygón. Szné Kriszti

Az udvar életre kel - kiállítás és film

Az életre kelt udvarok történetét megörökítő fotókiállítás született. Molnár Zoltán fényképész, és Hajdu Gábor grafikus munkái nyáron a fesztiválokat járják.

A Lövőház, Dankó és Szigetvári utcai udvarok életre keltését, az ültetések hangulatát, a teljes munkafolyamatot és közös ünneplést
Kővári Borz József KERTÉSZEK VAGYUNK című filmjén örökítette meg.Vágó: Kvalla Gábor Balázs.
A KERTÉSZEK VAGYUNK (23 perc/három részletben) a YouTube-on is látható!
http://www.youtube.com/watch?v=PM-DPHhypD0&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=qdEGHJgMwGk&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=m-fM6aFhrnw&feature=related

Pünkösd hétfő volt...

amikor is Nevadát, az amerikai önkéntest elvittem a Dankó utcai kertbe, mert kíváncsi volt rá.

Szokásos hangulat: Annus néni csókokat küld a felső párkányról, Krisztáék lábai közöt bújik meg Barbi, a cigány néni az ajtó küszöbéről teking világába, egészen a tűzfalig. Most nem kérdi, hoztam-e csicsókát ültetni. A növények csattanósan zsibognak a térben, mintha a madárbáb áldásának mondanának köszönetet. Öcsi kérdi: "Él-e ez a tulipán fa?", s kiderült, hogy dobberman hatalommal rendelkező kutyáját már a sarki kutya wc-be tereli. Éljen éljen. Kifelé konstatáltunk megmenekült és megmetszett hársunk éppségét.

S a Rákóczi tér felé batatva, a gangról mesélve, elértünk a Koszorú utcai pléh Krisztushoz. Egy palettát lengető, pecsétgyűrűs copfos pasi pasztelbarnát pingál "hősünk" bordáinak kontúrozásához - kislétrán állva. "Ezt csak úgy magadtól renoválod?"- szólítom meg. "Igen, csak úgy, gondoltam ráfér"- feleli. Profi festékekkel teli doboz a járdán, művirágok fel a keresztfán és a láb alatt petpalack vázában friss lila virágok. Az arc már teljesen készen van, a festő a deréklepelhez ért, minden gőgösség nélkül. Pont Pünkösd Hétfőjén. Lehetne ez a kortárs hitvallás ékessége.

"Az egész házat lebontják, már süllyed az egész fal, nincs vakolat a téglák között" - közeleg egy törődően lecsapó hang az úton átkelve. Egy pocakosabb szürke rövidnacis férfi. " A fal ezen részét a kereszttel meg kéne valahogyan tartani".

Vajon ezek a lakók maguknak? És a Nyócker örömlányainak sok könnycseppet jelentő Pléhkrisztus menedék megmenthető-e? És hogyan, hogy az a fogalom maradjon, ami ma is?

S ott áltunk, az amcsi önkéntes, meg a sortos, és én és néztük a hogy a kedves festő alkot. S épp, amikor még gyorsan lefordítottam Nevadának a hirtelen történteket egy vadul száguldó öreg Lada csikorogva megállt és egy szem, jól megtermett 30-as barna krapek jópár másodpercig maga is megszemlélte a Magdolna negyed újuló oltárát. Majd egy biccentéssel somolyogva, mindenki ment tovább.

/Gabi/

Kertavató ünnepség

Julia és az esernyőmadár

Fogadás

Virul a spirálkert

Gyökérlábon

Anyóca

Föld Napja a Szigetvári utcában

1 perces filmecske a kertezésről

youtube.com/watch?v=N278QBq7xGc

Budai történet III. rész - Metamorfózis

A büszke ház

Gondos kezek

Két orvos a házból

Páratlan nyüzsi az udvaron


Mi legyen a bobkettel?

Tesók a talicskában

Sürgés-forgás


Ültetés


Hajrá a finisben

Maja szervez

Budai történet II. rész - Szombaton eljött a nagy nap

Panoráma

Ebédszünet

Én Méhes Balázs a Lövőház utca 28. szám alatt lakok lassan már tíz éve.
Még tavaly kaptam a Vásárhelyi Gábor lakótársamtól egy vázlatot az udvarról amelyben arra kérte a ház lakóit, hogy jelöljék be szerintük milyen legyen a kert képe egy késöbbi rendezés után. Az első kísérlet egy ilyen felmérésre kudarcot vallott és bevallom én is elfelejtettem visszajuttatni neki azt az ívet. Másodízben viszont pótoltam a mulasztásomat. Szombaton eljött a nagy nap, reggel lenézve a körfolyosórol már láttam a szorgoskodó embereket, némi késéssel én is csatlakoztam a kertépítő brigádhoz. Jó érzéssel vettem észre, hogy az ismerős lakótásak között sok ismeretlen kedves fiatal arcot is látok. Így már még több kedvvel láttam neki a tevékenységnek és vasárnap is hasonló startot sikerült vennem. Sajnos csak a délelőtti műszakban vettem részt a hétvégi nagy projektben, mert egyéb bokros teendőim megakadályoztak ebben. Viszont ma este mikor hazaérkeztem örömmel láttam az eredményt a látvány a félhomály ellenére lenyűgöző volt!!! Nagyon jó érzés, hogy ennek valamennyire én is részese lehettem tevékenységemmel.

Üdvözlettel: Méhes Balázs

Az egyesületnek sok sikert kívánok és támogatom a parkosítási programot!

Budai történet I. rész - Az udvar

"Kezdetben volt a kert" írta könyve fedelére egy magyar író, Lesznai Anna. Jómagamnak is. A százéves budai ház függőfolyosói alatt kezdődő zöldben nyíltak ki érzékszerveim. Valaha büszke úri kert volt, cifra kovácsoltvas kerítés szegte, rózsaszín márványlapok borították a teraszt, ívelt létrák segítettek a futórózsáknak. Nagyanyám és dédanyám itt vészelték át Budapest ostromát, ebben a kertben gyűjtötték a havat, melyet aztán a pincében megolvasztottak, abban mosakodtak hetekig. Mire ötévesen én is megérkeztem, rózsák helyett a tatáriszalag csüngött mindenfelé, forró por illatú rejtekhelyet nyújtva a bújócskához. A folytonosan rágicsált hajtáscsúcsok íze most is savanyodik a számban. Térdünket lenyúzó deszkapalánk kerítésen másztunk át titokban a szemben lebombázott ház helyén gyomosodó grundra, ahol disznóparéj és csalán között a fiúk fel nem robbant lőszereket találtak. A háborút túlélt jegenyefák most is ott hajladoznak, unokáimra várva, de az óriási gesztenyefát a szomszédba települt német cég kivágatta a kerítés mellől. Egyik alaphelyzetem, hogy a fa alól, a csomós fűben ülve mámorító csillagokra leshetek. Ez a fa ősszel a lehető leghibátlanabb gesztenyéket küldte ajándékul nekem, a koppanásokkal még a konyhába is beüzent. Már álom a fák meleg illata. Sóvárogva figyeltem a leomlott lift helyén összegyűlt szemétdomb tetején, egy öregúr által nevelt dohánypalántákon nyüzsgő temérdek katicabogarat. Denevérként csüngve a szőnyegporoló állványon beszéltük meg titkainkat a többi gyerekkel. A vízzel félig elöntött pincében pedig édes patkánykölyköket találtunk. Minden percet a boldogság ragadós méze borított, és a kaland bátorsága, mert a pompás kertet még 1949-ben magáévá tette a Házmester: babot vetett, libát és disznót tartott. Azért be-beszöktünk, és a második emeleti körfolyosóról – mint valami páholyból – valódi disznóölés szemtanúi lehettünk…

/Vásárhelyi Judit/

Spirál

Illatos fűszernövényeket ültetünk.

Ösvénypróba

Közös téglapucolás

Még sok a tennivaló...

Barbara és a Magnólia

Sugárka mesél

Kedves Olvasó,

Vasárnap téglák közt kucorogtam, kis kőműves kalapáccsal homokot és maltert kaparászva róluk. A nap melegen sütött és a sok átfázott tégla az alkalmi szépségszalonból kilépve boldogan és engedelmesen tűrte a rakásba tételt – hiszed vagy sem, én már sok téglarakást láttam, de egyik sem volt ilyen szép és elszánt, mint ez a Dankó utcai. Nemsokára kerti járda alakját veszik fel, ott fognak kacskaringózni a frissen épített kemence irányában, puha fű nő köréjük. Egyébként is szépek ezek a téglák. Régiek, különféle címer díszeleg rajtuk és egyáltalán nem bánják, hogy újra hasznukat veszik a lakók. A lakók, akik nem olyan sokára újra összejönnek ebben a gyönyörű kertben és sütnek valamit a maguk által tervezett és rakott kemencében, majd időnként ezekre a téglákra néznek. És akkor majd újból eszükbe jutnak a régi idők és mesélni fognak egymásnak. Azokról, akik már nem élnek közöttük, azokról, akik az ezekből a téglákból rakott falak mögött éltek és a szegénységről ami szoros kötelék volt a közösségben. Azokról az időkről amikor ha valaki süteményt sütött, abból mindenkinek adott. Amikor még volt idejük és igényük, hogy beszélgessenek, amikor még egymás gyermekét megvacsoráltatták, ha a szülők későig dolgoztak. Azokról az évekről is, amikor már szinte egyáltalán nem beszélgettek, amikor valami eltört bennük és ezáltal minden más is egyre távolibbá vált. A ház, amelyben éltek ezt nyilvánvalóan megérezte. Elvesztette a tartását, megroggyant, ablakszemein a festék ezer és ezer ráncba húzódott. Már már feladta és felkészült a legrosszabbakra. Hogy végső búcsút vegyen a régről ismert lakóktól éppúgy, mint a soha meg nem ismertektől. És minden bizonnyal a legtöbbet arról fognak beszélni, hogy milyen nagy lépést tettek amikor úgy határoztak, hogy kitörnek ebből a csendből. Persze féltek. Még szép! Ki ne félne szembesülni saját hitetlenségével!

Tudod, egyszer valahol olvastam, hogy az alacsony önbecsüléssel élők minden fejlődést kényszernek éreznek, miközben folyton elismerésre, megbecsülésre vágynak. Azt hiszem az ebben a házban élők is valahogy így érezhettek amikor kissé hitetlenkedve összegyűltek, és előszőr eljátszottak a gondolattal, hogy lehetne másképp is élni. Ha elhinnék, hogy képesek rá, pusztán attól, hogy akarják a változást. Ne, ne hidd, hogy ez valamiféle tündérmese, amiben varázsütésre változtak a dolgok. Mert ez nem csak hogy nem tündéri, de még csak nem is mese, hanem egészen valóságos történet, ahol ki-ki villant a tökéletlenség és olykor-olykor az indulat is nyilván. Most sem tökéletes és most ne vágd a szemembe, hogy akkor miért is festettem imént azt az idillikus képet a kanyargó téglaösvényről, mert nincs igazad. Mert meg kell értened, hogy ebben a folyamatban minden lépés köré oda lehet képzelni ezt a tökéletes világot és harmóniát, pusztán attól a ténytől, hogy Ők együtt teszik. Közösen. És én, aki csak bámészkodó kívülálló voltam, éreztem ezt az erőt magam körül. Ott kellett volna lenned, hogy igazán megértsd amit mondok és remélem, hogy majd egyszer Te is részt vállalhatsz egy ilyen történetben.

Egyébként feltételek nélkül elfogadtak és bizalommal, nyitott szívvel fordultak felém. Nem akartak kirekeszteni a saját örömükből. Ismered a szomszédság-érzést, kedves Olvasó? Na, hát valami hasonló esett meg velem. Reggel felkeltem, teát ittam, játszottam a macskával, olvastam kicsit, majd dél körül átsétáltam a szomszéd házba, ami pont egy Mátyás – térnyi és négy lakóháznyi távolságra áll a mi házunktól. Ott fogadtak és ment minden a maga útján. Mintha mindig is ismertük volna egymást. A szomszédok, a Zöld Fiatalok, akik velük közösen álmodják újra a kertet és én, az új szomszéd.

Sokat tanultam ezen a napon. És minden egyes téglával közelebb kerültem a saját hitemhez, hogy nincs lehetetlen, csak nagyon kell akarni. És legfőképpen elhinni, hogy bármire képesek vagyunk. Hogy a legmélyebb pontról is fel lehet jutni a fényre. Hogy minden egyes emberrel, akit útitársunkká fogadunk, gazdagabbak és erősebbek leszünk.

Én szeretem ezt a környéket, ahol élek. Szeretem a régi házakat, az embereket, a történeteiket. És most már szerethetem azokat a téglákat is, amikről imént meséltem. Tudod, kicsit már az enyémek is lettek.

Budapest, VIII. Kerület, 2007. március 26.

Üdvözöllek barátsággal és szeretettel:

Bálint Sugárka

(Sugárka környékbeli fiatal hölgy, aki segíteni és tanulni jött a Dankó utcába. Szeretne a saját házukban is kertet kialakítani közösen a lakókkal.)

Borúra derű a Dankó utcában

A terep kijelölése

Szombaton sűrű esőcseppek teszik próbára a szorgoskodókat.

Minden szem légtornászunkra tapad, aki gondosan kezelésbe veszi a hársfa sebeket.

Vasárnapi nyüzsi, a lakók teljes bedobással alakítják át a közös teret.

A kép jobboldalán álló Kocka nevű srác önkéntes, aki a ZöFi internetes listáján olvasott az eseményről. "Bármikor szóljatok, ha ilyen lapátolós munkák vannak!"

Kész az első rózsafuttató.

:)