2009. december 22.

Balkonnövényeink teleltetése

http://brody17.blog.hu/2009/12/11/gangkerteszet_hazi_szakszerzonk_cikke

Az idei évben szerencsések balkonnövényeink hiszen tavasszal a korai felmelegedés miatt hamar elfoglalták helyüket házunk ablakaiban, gangon, párkányon, erkélyen. Szerencsések azért is , mert a hosszú és enyhe ősz után még 2 hetet kaptak a télből is, mielőtt még beköszöntött volna a nagy hideg. Az évközben beszerzett disznövények közt nagyon sok olyan is van, amelyet megfelelő körülmények között lehet, és bizony érdemes is átmenteni a következő évre, hiszen jövőre még több és szebb virággal örvendeztethet meg minket kedvenc muskátlink, leanderünk vagy angyaltrombitánk. De hogyan és hol teleltessük házi kedvencünket, hogy túlélje a hideg és fényszegény hónapok okozta megpróbáltatásokat?
A belvárosi házak belső, nyitott függőfolyosói -sajnos- nem alkalmasak mediterrán- és balkonnövények hosszútávú teleltestésére, bár vannak szerencsés kivételek: egy edzettebb, idősebb leander átvészelhet egy enyhe, maximum mínusz 5 fokos hideget is gond nélkül, ám ha a fagyos éjszakák és nappalok huzamosabb ideig tartanak, bizony nem éli túl a telet a növény. A mediterrán növények (leander, rozmaring, citrusfélék, muskátlik ) eredeti élőhelyein a tél csapadékban szegény és enyhe. Ezt az állapotot legkönnyebben egy fűtetlen szobában tudjuk előidézni úgy, hogy a hőmérsékletet nem engedjük 15-18 fok fölé engedni, és a növényt nagyon ritkán: 2-3 hetente (és akkor is keveset)öntözzük. A fényszegény hónapokban a növény ugyanis jóval kevesebb vizet tud felvenni és elpárologtatni, következésképpen ha a megszokott módon öntözzük növényeinket télen is, azok nem tudnak más tenni , mint a gyökerek környezetében lévő pangó víz hatására kirothadnak. (Hasonlóképpen ügyeljünk szobanövényeinkre is: a túl meleg lakás és sok víz nem mindig előnyös!)

Kövessük "a kevesebb, több!" elvet . Növényeink szívesebben viselnek el egy száraz periódust hosszan, minthogy rövid ideig akár vízben álljanak! A szárazság-stressz hatására egyébként növényeink edzettebbek, betegségekkel szemben ellenállóbbak is lesznek. Aki nem teheti meg, hogy egy szobát, előszobát ne fűtsön, annak javasolható a pincének azon részei, amelyekbe jut némi fény. Öntözni itt is kell havonta egyszer! Ahol lehetőség van rá, és a fűtetlen, ablakos lépcsőház zárható, a legideálisabb hely lehet arra, hogy a növények átvészeljék a telet, ha és amennyiben mindenki minden ajtót szépen bezárna maga mögött decembertől február végéig, valamint -természetesen- a növényeket úgy helyezné el, hogy az a közlekedést nem akadályozná.
A növényeket teleltetés előtt tisztítsuk meg az elszáradt, elnyílt virágoktól, és ha szükséges (mert mondjuk túl nagy) nyugodtan vágjuk vissza. Átültetni ilyenkor felesleges a növényeket, új gyökereket télen nem fejlesztenek. Növényvédő szert alkalmazni ilyenkor nem szüséges.
A teleltetés során előfordulhat, hogy a lomblevelek lehullanak. Ilyenkor nem kell megijedni, a lényeg: amíg a szár nem törik pattanva, szárazon, házikedvencünk képes lesz az első tavaszi napsugarak hatására regenerálódni. Szintén gyakori , hogy a teleltetett növényen megjelennek kórokozók és kártevők. Erről, és ezen kártevők gyérítéséről a következő bejegyzésben írok majd. Addig is mindenki igyekezzen "kintlévőségeit" biztos, fagymentes helyre vinni.

Jó kertészkedést!
Szakács István, okleveles kertészmérnök

2009. november 30.

Kristin gangja

Kristin gangja nyáron a Margit körúton:



www.artemisiadesign.com

2009. november 26.

Mátramindszenti közöstérfejlesztés - Kincseskert kaláka

Mátramindszenten, a Recski emlékkápolna előtti berek, kert kialakítása tavasszal és nyáron a helyiek és lelkes önkéntesek segítségével, Csaba Kinga és Szabó Ági szervezésében.



S a fény elé lehulltak sorba
a szomorúfüzek, amik
mintha sírva törölték volna
lebontott tiszta ágaik
aranyhajába mint Magdolna
az Úr mezítelen lábait.
Gerécz Attila

Lelkes fiatalok.

Tündérke.





Fűzépítmény tisztogatása.



Inkább sütit lécccccci...

Na jó.

Akció...


Egy harcos.


ivóverseny



2009. augusztus 10.

Városi mini dzsungelek

A hétvégén meglátogattunk pár korábban elkészült kertet.
Érdekes volt látni a különböző viszonyokat a térhez, a növényekhez, a korábbi külső (fizikai, de főleg inkább emberi kapcsolatokra, viszonyokra ható) beavatkozáshoz, a személyes aktivitást, vagy éppen a saját élettér iránti passzivitást.
Közös vonás, hogy mindenhol más-más, a lakókra jellemző módon változik a kert arca.
Némely vonásokból akár a kerületekre is rá lehet ismerni, bár ez lehet csak a külső szemlélő durva általánosítása.

Ezek a sokféle kreativitást befogadó kertek hatalmas biodiverzitást produkálnak.
A növények, főleg ha engedik nekik, nőnek...

Nádor utca (V. kerület):
Pettyegetett tüdőfű a Bakonyból.




Lövőház utca (II. kerület):
Sarkantyúka
és csattanó maszlag.


Estike és erdei szamóca.

Dankó utca (VIII. kerület):


Paradicsom és macskapöcse paprika.

Szigetvári utca (VIII. kerület):

A biodiverzitás aranyérmese: a selyemvirág.

2009. július 21.

Kerítésen innen, kerítésen túl

Az élet virágosabb oldala...
csak 40 cm földsáv..


ők pedig élvezhetik a szomszéd udvar pozitív externáliáit.

2009. június 29.

Repedésnyi kertek

Mandula gazdájától kaptuk az alábbi linket, akinek sunyi módon hamarabb nyílt ki a körömvirága…

http://www.asla.org/2009awards/330.html

A kezdeményezést a picinyke növénykék inspirálták, melyek aszfaltrepedésekből, házfalak megkezdett vakolatából indulnak hódító útjukra.
Emellett persze a szűkös büdzsé is e megoldás felé terelte az alkotókat.
A feltört beton életteret biztosít mindenféle fűszernövénynek, virágnak, zöldségeknek és huncut gyomoknak....






....nem utolsó sorban új életteret nyitva a ház lakói számára is.

2009. június 10.

Csirkék incognitóban


Az USA sok városában tilos tyúkot tartani...
Szemetesnek álcázott csirkeól és kifutó.

http://urbanchickenunderground.blogspot.com/2009/03/looks-like-garbage-can.html

2009. június 1.

Hanna-Hanna Fűz (Guta, Szlovákia)









Fűzépítmény született a Hanna-Hanna helyszínén www.hannafest.com
a Természet lágy ölén, napfénytetővel és holdfény-csillagtetővel. Virágok is készülnek felkúszni rá : )

2009. május 29.

Madárbarát Kert Program


Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület programja:

"Lehet-e élni madarak közelsége nélkül? Természetesen lehet, de sokan úgy gondoljuk, hogy velük együtt jobb. Szerencsére sok madárfaj követ bennünket még a nagyvárosok központjába is, egy kiskert pedig valóságos városi vadonná alakítható."

Tanácsok madárbaráttá váláshoz:
http://www.mme.hu/cgi-bin/cikk.pl?id=45

2009. május 27.

Variációk kombinációkra 2.



Napvirág, díszcsalán és egy ismeretlen.


Petúnia, citromillatú muskátli és szúnyogirtó.


Begónia, nyuszifül és egy ismeretlen.



Menta, harangvirág, majoranna és citromfű.


Kakkukfű és oregáno.