amikor is Nevadát, az amerikai önkéntest elvittem a Dankó utcai kertbe, mert kíváncsi volt rá.
Szokásos hangulat: Annus néni csókokat küld a felső párkányról, Krisztáék lábai közöt bújik meg Barbi, a cigány néni az ajtó küszöbéről teking világába, egészen a tűzfalig. Most nem kérdi, hoztam-e csicsókát ültetni. A növények csattanósan zsibognak a térben, mintha a madárbáb áldásának mondanának köszönetet. Öcsi kérdi: "Él-e ez a tulipán fa?", s kiderült, hogy dobberman hatalommal rendelkező kutyáját már a sarki kutya wc-be tereli. Éljen éljen. Kifelé konstatáltunk megmenekült és megmetszett hársunk éppségét.
S a Rákóczi tér felé batatva, a gangról mesélve, elértünk a Koszorú utcai pléh Krisztushoz. Egy palettát lengető, pecsétgyűrűs copfos pasi pasztelbarnát pingál "hősünk" bordáinak kontúrozásához - kislétrán állva. "Ezt csak úgy magadtól renoválod?"- szólítom meg. "Igen, csak úgy, gondoltam ráfér"- feleli. Profi festékekkel teli doboz a járdán, művirágok fel a keresztfán és a láb alatt petpalack vázában friss lila virágok. Az arc már teljesen készen van, a festő a deréklepelhez ért, minden gőgösség nélkül. Pont Pünkösd Hétfőjén. Lehetne ez a kortárs hitvallás ékessége.
"Az egész házat lebontják, már süllyed az egész fal, nincs vakolat a téglák között" - közeleg egy törődően lecsapó hang az úton átkelve. Egy pocakosabb szürke rövidnacis férfi. " A fal ezen részét a kereszttel meg kéne valahogyan tartani".
Vajon ezek a lakók maguknak? És a Nyócker örömlányainak sok könnycseppet jelentő Pléhkrisztus menedék megmenthető-e? És hogyan, hogy az a fogalom maradjon, ami ma is?
S ott áltunk, az amcsi önkéntes, meg a sortos, és én és néztük a hogy a kedves festő alkot. S épp, amikor még gyorsan lefordítottam Nevadának a hirtelen történteket egy vadul száguldó öreg Lada csikorogva megállt és egy szem, jól megtermett 30-as barna krapek jópár másodpercig maga is megszemlélte a Magdolna negyed újuló oltárát. Majd egy biccentéssel somolyogva, mindenki ment tovább.
/Gabi/
