2007. szeptember 25.
2007. augusztus 24.
Emlék
Emlékszem, milyen volt az első nap. Kicsit furcsa, kicsit hihetetlen, kicsit félelmetes. Az ember mindig fél az ismeretlentől, az újtól, attól, hogy mi lesz ha nem sikerül, kudarcba fullad. Elképzeli mit fog tenni, mit akar csinálni, kikkel akarja csinálni, eltervezi azt is, hogy hogyan. Aztán az élet sorra hozza a meglepetéseket egymás után, mint egy álomban, amikor nem te irányítasz.
Az első ilyen meglepetés a teljesen ismeretlen emberek hozzáállása volt ehhez a nem mindennapi helyzethez. Miért nem lehet mindig így? Miért nem tudunk minden nap együtt egymásért? Mi az az erő, ami akkor azokon a napokon jelen volt, itt az udvaron? Aztán az utcáról, környékről látogató kedves idegenek, akik csak úgy jöttek csak úgy segítettek csak úgy...
Eszembe jut még a sok érzés, öröm és bánat, pesszimizmus és optimizmus, egyszer fent és egyszer lent, nyugalom és feszültség. Úgy gondolom nagy dolgok történtek, úgy érzem tettünk valamit. Köszönettel tartozunk az ismeretleneknek és ismerősöknek, köszönettel tartozunk azoknak akik nem nézik tétlenül a világ leépülését, akik tudnak és akarnak tenni másokért. Szeretném, ha lehetne még részem ilyen élményekben, és ezt kívánom mindannyiunknak ezen a bolygón. Szné Kriszti
2007. július 22.
Az udvar életre kel - kiállítás és film
A Lövőház, Dankó és Szigetvári utcai udvarok életre keltését, az ültetések hangulatát, a teljes munkafolyamatot és közös ünneplést
Kővári Borz József KERTÉSZEK VAGYUNK című filmjén örökítette meg.Vágó: Kvalla Gábor Balázs.
A KERTÉSZEK VAGYUNK (23 perc/három részletben) a YouTube-on is látható!
http://www.youtube.com/watch?v=PM-DPHhypD0&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=qdEGHJgMwGk&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=m-fM6aFhrnw&feature=related
2007. június 3.
Pünkösd hétfő volt...
amikor is Nevadát, az amerikai önkéntest elvittem a Dankó utcai kertbe, mert kíváncsi volt rá.
Szokásos hangulat: Annus néni csókokat küld a felső párkányról, Krisztáék lábai közöt bújik meg Barbi, a cigány néni az ajtó küszöbéről teking világába, egészen a tűzfalig. Most nem kérdi, hoztam-e csicsókát ültetni. A növények csattanósan zsibognak a térben, mintha a madárbáb áldásának mondanának köszönetet. Öcsi kérdi: "Él-e ez a tulipán fa?", s kiderült, hogy dobberman hatalommal rendelkező kutyáját már a sarki kutya wc-be tereli. Éljen éljen. Kifelé konstatáltunk megmenekült és megmetszett hársunk éppségét.
S a Rákóczi tér felé batatva, a gangról mesélve, elértünk a Koszorú utcai pléh Krisztushoz. Egy palettát lengető, pecsétgyűrűs copfos pasi pasztelbarnát pingál "hősünk" bordáinak kontúrozásához - kislétrán állva. "Ezt csak úgy magadtól renoválod?"- szólítom meg. "Igen, csak úgy, gondoltam ráfér"- feleli. Profi festékekkel teli doboz a járdán, művirágok fel a keresztfán és a láb alatt petpalack vázában friss lila virágok. Az arc már teljesen készen van, a festő a deréklepelhez ért, minden gőgösség nélkül. Pont Pünkösd Hétfőjén. Lehetne ez a kortárs hitvallás ékessége.
"Az egész házat lebontják, már süllyed az egész fal, nincs vakolat a téglák között" - közeleg egy törődően lecsapó hang az úton átkelve. Egy pocakosabb szürke rövidnacis férfi. " A fal ezen részét a kereszttel meg kéne valahogyan tartani".
Vajon ezek a lakók maguknak? És a Nyócker örömlányainak sok könnycseppet jelentő Pléhkrisztus menedék megmenthető-e? És hogyan, hogy az a fogalom maradjon, ami ma is?
S ott áltunk, az amcsi önkéntes, meg a sortos, és én és néztük a hogy a kedves festő alkot. S épp, amikor még gyorsan lefordítottam Nevadának a hirtelen történteket egy vadul száguldó öreg Lada csikorogva megállt és egy szem, jól megtermett 30-as barna krapek jópár másodpercig maga is megszemlélte a Magdolna negyed újuló oltárát. Majd egy biccentéssel somolyogva, mindenki ment tovább.
/Gabi/
