2008. május 14.

Hasznos segítők

Mindenkit, aki szép, életteret adó, üde kertet, belsőudvart szeretne, bátorítunk, hogy saját maga kezdje el udvarát, kertjét feléleszteni, üde hellyé varázsolni! Az eddigi tapasztalatok egyöntetűen mutatják, hogy a szándék és az összefogás elegendő az átalakulás beindításához.

Fontos lépés a kerttel, udvarral kapcsolatos ötletek, vágyak, elképzelések átgondolása, összegyűjtése, megbeszélése – ha van legalább 2 ember, akit érdekel saját udvara sorsa, bátran megteheti ezt. Így áll össze a terv. A közös tervezés emellett előmozdítja az összefogást is, ami feltétlenül szükséges a megvalósításához, ha a lakók - amennyire lehetséges - saját maguk szeretnék az udvarukat kialakítani.

A blog bemutatja már eddig életre kelt udvarok megszületését, átalakulását .

A segítő példákon túl:

GANG
kerttervező:

Deák Adrienn Ágnes
Táj- és kertépítész
deakadri@gmail.com
Közösségi tervezés, szakmai javaslatok, segítség a szervezésben,
kertkialakításban, a belső erők mozgósításában.

(A Dankó, Szigetvári, Lövőház utcai GANG-os kertek közös
összefogással történő tervezése - szervezése - kialakítása 2007. tavaszán
a lakókkal, segítőkkel együtt.)

Részvételi Kerttervező:
Kristin Faurest, Artemisia Landscape Design
Margit krt. 5/a
Budapest 1024 HungaryTel: 36-20-9582-545
alternate email:
kfaurest@hotmail.com
A lakókkal és intézményekkel együtt kerekedő tervet készít, segít a költségvetésben, a növények kiválasztásában,
kivitelezők és a szállítók megtalálásában.

Kert- és Parképítő, kert-kivitelező :
Bieber István, Garden 2000 Bt.
bieberistvan@gmail.com
http://www.garden2000.hu/
06 209-266-529
A részvételi kerteknél a kivitelezésben,

kiszállításban bevált vállalkozó.
Ezt írta róla az egyik kerttervező:
Bieber István szállította a növényeket több Zöld Leveles kertbe

(Tátra utca és hajléktalan szálló), nagyon jó minőségű növényeket hozott,
mindent, amit megrendeltük be tudott szerezni, szakszerű ültetési
és gondozási tanácsot is adott.

Kertész:
Pesti László
06-20-555-7904
A Népliget sokéves kertésze,
többek közt azok számára tud hasznos tanáccsal szolgálni, akiknek köztéri parkok építésében szükségeltetik eligazítás.
A növényzet egészségének, a parkok éppségének fenntartásáról,
az olcsó és egyszerű, nem commerce technikai lehetőségekig...

Egervári Krisztián 06-20/561-7063, egecs1@gmail.com
Költségvetés, tervezés, kivitelezés, növények kiválasztása, beszerzése.

Föld:
Richlich Trans Kft.

Faiskolák:
IX. kerület, Budapest, Népliget Főkertészet,
ahol önkéntes kertész bácsi tartja fennt a faiskolát: Pesti László: 06-20-555-7904

1021. Budapest, Hűvösvölgyi út 165.

1021. Budapest, Hűvösvölgyi út 221.

Kerti bútorok, kiegészítők:

http://www.robinia.hu/ -akác virágládák.

http://www.esovizgyujtes.hu/index.php?p=felszini -csatornára csatlakoztatható esővízgyűjtő tartályok a kert locsolásához, egyszerűen beszerelhetőek és kisebb lesz a vízszámla is.

http://www.nadland.hu/ -fa, nád és bambusz kerti bútorok, kiegészítők.


Nincsenek megjegyzések: