2007. március 27.

Sugárka mesél

Kedves Olvasó,

Vasárnap téglák közt kucorogtam, kis kőműves kalapáccsal homokot és maltert kaparászva róluk. A nap melegen sütött és a sok átfázott tégla az alkalmi szépségszalonból kilépve boldogan és engedelmesen tűrte a rakásba tételt – hiszed vagy sem, én már sok téglarakást láttam, de egyik sem volt ilyen szép és elszánt, mint ez a Dankó utcai. Nemsokára kerti járda alakját veszik fel, ott fognak kacskaringózni a frissen épített kemence irányában, puha fű nő köréjük. Egyébként is szépek ezek a téglák. Régiek, különféle címer díszeleg rajtuk és egyáltalán nem bánják, hogy újra hasznukat veszik a lakók. A lakók, akik nem olyan sokára újra összejönnek ebben a gyönyörű kertben és sütnek valamit a maguk által tervezett és rakott kemencében, majd időnként ezekre a téglákra néznek. És akkor majd újból eszükbe jutnak a régi idők és mesélni fognak egymásnak. Azokról, akik már nem élnek közöttük, azokról, akik az ezekből a téglákból rakott falak mögött éltek és a szegénységről ami szoros kötelék volt a közösségben. Azokról az időkről amikor ha valaki süteményt sütött, abból mindenkinek adott. Amikor még volt idejük és igényük, hogy beszélgessenek, amikor még egymás gyermekét megvacsoráltatták, ha a szülők későig dolgoztak. Azokról az évekről is, amikor már szinte egyáltalán nem beszélgettek, amikor valami eltört bennük és ezáltal minden más is egyre távolibbá vált. A ház, amelyben éltek ezt nyilvánvalóan megérezte. Elvesztette a tartását, megroggyant, ablakszemein a festék ezer és ezer ráncba húzódott. Már már feladta és felkészült a legrosszabbakra. Hogy végső búcsút vegyen a régről ismert lakóktól éppúgy, mint a soha meg nem ismertektől. És minden bizonnyal a legtöbbet arról fognak beszélni, hogy milyen nagy lépést tettek amikor úgy határoztak, hogy kitörnek ebből a csendből. Persze féltek. Még szép! Ki ne félne szembesülni saját hitetlenségével!

Tudod, egyszer valahol olvastam, hogy az alacsony önbecsüléssel élők minden fejlődést kényszernek éreznek, miközben folyton elismerésre, megbecsülésre vágynak. Azt hiszem az ebben a házban élők is valahogy így érezhettek amikor kissé hitetlenkedve összegyűltek, és előszőr eljátszottak a gondolattal, hogy lehetne másképp is élni. Ha elhinnék, hogy képesek rá, pusztán attól, hogy akarják a változást. Ne, ne hidd, hogy ez valamiféle tündérmese, amiben varázsütésre változtak a dolgok. Mert ez nem csak hogy nem tündéri, de még csak nem is mese, hanem egészen valóságos történet, ahol ki-ki villant a tökéletlenség és olykor-olykor az indulat is nyilván. Most sem tökéletes és most ne vágd a szemembe, hogy akkor miért is festettem imént azt az idillikus képet a kanyargó téglaösvényről, mert nincs igazad. Mert meg kell értened, hogy ebben a folyamatban minden lépés köré oda lehet képzelni ezt a tökéletes világot és harmóniát, pusztán attól a ténytől, hogy Ők együtt teszik. Közösen. És én, aki csak bámészkodó kívülálló voltam, éreztem ezt az erőt magam körül. Ott kellett volna lenned, hogy igazán megértsd amit mondok és remélem, hogy majd egyszer Te is részt vállalhatsz egy ilyen történetben.

Egyébként feltételek nélkül elfogadtak és bizalommal, nyitott szívvel fordultak felém. Nem akartak kirekeszteni a saját örömükből. Ismered a szomszédság-érzést, kedves Olvasó? Na, hát valami hasonló esett meg velem. Reggel felkeltem, teát ittam, játszottam a macskával, olvastam kicsit, majd dél körül átsétáltam a szomszéd házba, ami pont egy Mátyás – térnyi és négy lakóháznyi távolságra áll a mi házunktól. Ott fogadtak és ment minden a maga útján. Mintha mindig is ismertük volna egymást. A szomszédok, a Zöld Fiatalok, akik velük közösen álmodják újra a kertet és én, az új szomszéd.

Sokat tanultam ezen a napon. És minden egyes téglával közelebb kerültem a saját hitemhez, hogy nincs lehetetlen, csak nagyon kell akarni. És legfőképpen elhinni, hogy bármire képesek vagyunk. Hogy a legmélyebb pontról is fel lehet jutni a fényre. Hogy minden egyes emberrel, akit útitársunkká fogadunk, gazdagabbak és erősebbek leszünk.

Én szeretem ezt a környéket, ahol élek. Szeretem a régi házakat, az embereket, a történeteiket. És most már szerethetem azokat a téglákat is, amikről imént meséltem. Tudod, kicsit már az enyémek is lettek.

Budapest, VIII. Kerület, 2007. március 26.

Üdvözöllek barátsággal és szeretettel:

Bálint Sugárka

(Sugárka környékbeli fiatal hölgy, aki segíteni és tanulni jött a Dankó utcába. Szeretne a saját házukban is kertet kialakítani közösen a lakókkal.)


2007. március 25.

Borúra derű a Dankó utcában

A terep kijelölése

Szombaton sűrű esőcseppek teszik próbára a szorgoskodókat.

Minden szem légtornászunkra tapad, aki gondosan kezelésbe veszi a hársfa sebeket.

Vasárnapi nyüzsi, a lakók teljes bedobással alakítják át a közös teret.

A kép jobboldalán álló Kocka nevű srác önkéntes, aki a ZöFi internetes listáján olvasott az eseményről. "Bármikor szóljatok, ha ilyen lapátolós munkák vannak!"

Kész az első rózsafuttató.

:)

2007. március 20.

Az első kivitelezési nap




Igazi tavaszi meleg szellő és napsütés szentelte meg március 11-én az első kert-akciót a Dankó utcában. A lakóközösség hangyaszorgossággal készítette elő a terepet, ami a sokrétegű, többszáz öreg tégla kiásását jelentette. A téglahalmaz helyén valamikor egy sor lakás állt, és szanáláskor ott maradt a ház anyaga. Ezeket kellett egyenként kicibálni, és friss termőfölddel feltölteni ahhoz, hogy kert lehessen belőle.

Csákány, ásó, lapát forgott a kezek között. A kiásott törmeléket kitartóan, talicskával nagyrészt a ház legidősebb bácsija, és egy fiatalabb segítője cipelte végig a hosszú udvaron a ház előtti konténerig. Gondoltuk, hogy a hölgyek majd azokat a növényeket ültetik át a már meglévő kertrészbe, amelyek a téglafejtés áldozataivá válnának. Ez hamar meg is történt, s ők is beálltak téglát rántani. Két tégla kiásása közt sokszor felhangzott, hogy „ezek a közös munkálatok hiányoznak a mai életből”, és körbejárt a szó a régi telkek megépítéséről, a vidéki kertekről.

Az udvart 10-12 ember mozgása töltötte be, ahogyan az egy igazi közösségi térnél természetes. El lehet képzelni mennyire lakhatóbb lenne fővárosunk, ha az udvarokban máshol is így tudnának az emberek együtt dolgozni, létezni. Mert ebben az udvarban már eljutottak odáig az emberek, hogy nem csak a saját érdeküket tekintik szempontnak, hanem másét is. Például van egy lakó, aki betegsége miatt nem tudja sétáltatni dobbermannját, csak kiengedi a kertbe. A jóakaró szomszédok pedig beleegyeztek egy, az ő ablakukból is látszódó kutya wc-be. Ezt nevezhetjük toleranciának!

Egésznapos kitartó csapatmunka során sok szép öreg tégla került ki a földből. Ezeket használjuk fel újra majd a friss burkolat kiegészítőjeként, kertlépkedő kövekként, a grillezőhöz és az esetleges sufnihoz. (M. Gabi)

2007. február 27.

Gyerekjátszó, pihenő, és a grillező

A közeli általános iskolában ült össze szerdán, február 14-én a lakókból és kerttervezést segítőkből álló kupaktanács, hogy véglegesítse a Magdolna negyed egyik udvarának terveit.

A fényképen látható, hogy jelenleg a házban kis elszigetelt, körülkerített részek vannak. A lakókkal való beszélgetések elején világossá vált, hogy ehhez a rendszerhez nem ragaszkodik senki, készek rajta változtatni. Az új kert egységes képet fog alkotni, a háziak közösen élvezik majd adottságait, a kialakított helyszíneket - gyerekjátszót, a pihenőt, a sütőhelyet, a növényeket.

A középre álmodott grillezőnek saját ülőhelyek kellenek. A kert közepén álló fa kifágását preferálók céloznak rá, hogy szerintük erre a célra éppen megfelelnek a fából készült tuskók. A Gang csapatnak fáj a szíve a szép fáért. Elhatározták, hogy szakembert keresnek fel, aki segít eldönteni, megmenthető-e a közel 50 éves fa, amely gyökereivel az egyik földszinti lakó parkettáját fenyegeti. A megbeszélésen Adri felsorolja érveinket, hogy milyen sok port, koszt gyűjt össze egy ilyen fa, lombjának párologtatása mennyire jótékony az udvar levegőjére nézve, illetve milyen törvényi szabályozások védik életét.

A kertre vonatkozóan az első felvetés egy kocka alakú gyep kialakítása volt, de néhány színes kertes könyv átlapozása után hamar elmozdult a társaság egy zeg-zugosabb irányba. Az egyik lakó bölcsen megállapítja, hogy "szabad kertet kell csinálni", hiszen "az egyenes formájúra kialakított kertekbe fél az ember bemenni".

A társaság ezen kívül futórózsát álmodik a falra, amely felkúszik az emeleti erkélyekre is. Egyetértenek abban is, hogy az út burkolata se legyen egyhangú, inkább ívesen kanyargó. Hosszan taglaljuk, hogy milyen növények kerüljenek a megújuló udvarra, a kedvencek között ott van az orgona, japán cseresznyefa, és fügefa is.

"A grillezőnél kellene beiktatni a fűszernövényeket" ébred rá az egyik résztvevő. "Hát persze, hogy közel legyenek a főzéshez!" Szavait morajló helyeslés fogadja. "Egyből mindenki leszalad majd az illatokra!" mondja mosolyogva a kert végében lakó néni.

A készen legyártott grillező helyett a Gang csapat a saját magunk által készített mellett érvel, amely ár szempontjából, illetve az "amit maga csinál az ember, azt jobban is szereti" elvet követve javasoljuk. Lerajzoljuk, fontolgatjuk, hogyan is kivitelezhető a fontos berendezés.

A homokozó maradjon a falnál, ott ahol most is van. A szemközt lakó apukának kreatív ötlete támad, a homokozó mellett polcos megoldást javasol a falra a játékoknak. Gerendákat tudunk szerezni a homokozó szegélyéhez, a kedves földszinti néni pedig hullámosra faragásukat veti fel.

A jó hangulatban, röpke két óra alatt következő témákat sikerült szisztematikusan átrágnunk: helyszínek, növények, berendezések és teendők. Kitűztük a tavaszi időpontokat, mikor is legyen a feltörés, földmunka, takarítás, megvalósítás, illetve ki milyen konkrét feladatokat vállal be.

2007. február 17.

"Hogyan is lesz kacskaringós az út?"

A Gang csapat péntek este a Magdolna negyedben járt, egy olyan udvarban, ahol ha minden igaz, tavaszra új kert születik.


A folyamat a tervezés stádiumában tart. Bemutattuk a lakóknak a velük való beszélgetések alapján papírra vetett terveket, elbeszélgettünk, teázgattunk, forraltborozgattunk. Maja átnyújtotta a ház egyik lakójának az első növénykét, aki egyenlőre az ablakban sárgállik még egy darabig. Ott ácsorog mindaddig, amíg társaival együtt ki nem ültetik a szabad ég alá.

A kert megmozgatja a lakók fantáziáját: "Nagyon Hawai lesz, grillező meg minden... Ki gondolná, hogy a VIII. kerület szívében vagyunk?" álmélkodik egy fiatalasszony, a festményeket böngészve. Nyakig elmerülünk a beszélgetésben, aztán beáll egy kis csönd, amelyet egy földszinti apuka tör meg, kifejezve a kezdeti tanácstalanságot: "Valahol el kéne kezdeni. Leültünk, mint az iszap."

Ásót, kapát nem hozott a kissé illuminált állapotú sapkás bácsi, de mikor rákérdeznek erre nála, határozottan kijelenti "Én benne vagyok, mert itt lakok!" Van valódi szkeptikus is, a kertet ellenző, "attúl csak több lesz a szúnyog.", de a közhangulat alapvetően pozitív.

A Budapesten már ritkaságszámba menő önkormányzati tulajdonú lakások lakóinak fejében az is megfordul, hogy ők itt a szociális városrehabilitáció részei, amely Magyarországon még nincs annyira bejártva. "Majd a történelem könyvben benne lesz, hogy toljuk a talicskát." vonja le a következtetést a földszinti apuka.

A következő stádium jövő héten a tervezőasztal feletti közös véglegesítés lesz, hogy aztán márciusban nekifogjunk a kivitelezésnek.